Az Önkéntes

Azt hiszem mindenkinek eljön az életébe a pillanat, hogy kérdések nélkül cselekszik, mert egyszerűen kell..

A vasárnapom rutinszerűen indult. A lakótársam barátja itt aludt nálunk az éjjel, mert a házát lényegében ledöntötte a tornádó.
A tornádó, amiről ma már biztosan tudjuk, hogy egy F5-ös volt, Amerika történetében a 8. leghalálosabb. A wikipédián megtaláltam a leírást, talán angolul jobban elmagyarázzák, de íme a link.

És valóban. Nem sok ilyen pusztító jelenséggel találkoztam eddig. Illetve nem éltem még katasztrófasújtott területen. Maga a pusztítás múlt hét vasárnap 5:41-kor érte el a várost, és mindössze percek alatt megtette amire senki sem gondolt. Joplintól nyugatra néhány mérfölddel formálódott meg és keletre haladt keresztül a városon, majd azt elhagyva szinte eltűnt. Szerencsénk volt, hogy délre fordult a legvégén, különben a mi házunk is romhalmaz lenne.

A pusztított terület

 Reggel elmentem templomba, ahol találkoztam sok olyan emberrel akik mindenüket elvesztették. A tornádó nem válogatott, öregek, kisgyermekes családok, nagycsaládosok...mindenkit érintett. Borzasztó volt látni a megváltozott életeket. Egy valami megnyugtatott...a közösség és az összetartozás érzése. Kérdés nélkül segít mindenki a rászorultakon. Több mint 2000 ház rongálódott meg és több mint 8000 ember maradt szintem minden nélkül, de kb. 20000 embert és tulajdonukat érintette a vihar. Több száz munkahely, üzlet semmisült meg egy pillanat alatt.

Én valahol a Jasper szó J betűje felé lakom

Ezért templom után fogtam magam és kicsit autóztam a városon keresztül. Megnéztem egy két helyet, ahol jártam, tankoltam, ettem, vásároltam...már nincsenek. Csak romhalmaz van. A csodálatos időben a pusztítás festői kontrasztot mutatott. Íme  néhány kép.

Elmentem ebédelni a mexikói étterembe a barátaimhoz akikkel együtt focizok. A mindig vidám étterembe olyan szomorú arcokat láttam, amit nem lehet leírni. Sajnos néhány felszolgáló, mint megtudtam mindenét elvesztette és könnyekkel küszködve hozták ki az ételt. Volt aki az elhunyt munkatársát siratta, volt aki Istent áldotta, hogy legalább ú életben van és van most hol laknia, még ha a háza, autója mind a tornádó martalékává is lett.

Ezután hazasiettem, gyorsan összeszedtem magam, és lementem a Bridge-hez önkéntesnek du. 1-kor. A történetek amiket halottam, az emberek akikkel találkoztam szép lassan megváltoztatnak. Nem tudom, hogy miként lehet a remegő hangú embereket visszahozni a normális életbe, de egyet tudok. Több ezer önkéntes az ország minden tájáról, rengeteg adomány és a szeretet reméljük meghozza eredményét. De minderről hamarosan. Holnap reggel megint megyek segíteni...

Isten áldja Joplint...