2011. június 20., hétfő

Kárlosz mindenkit üdvözöl...

Hola,

Nemrég Chuy barátom, tisztes nevén Jesus, felhívott szerdán, olyan fél négy környékén, hogy van-e kedvem megnézni élőben Carlos Mencia-t a Joey Thumbs nevű zongorabárba. Azt mondta, hogy ne törődjek semmivel, csak meló után menjek el hozzá és onnan majd együtt bemegyünk. Én tudtam ki ő, mert egyrészt tecsőn is láttam másrészt filmekben. Energikus személyiség.

 Mint kiderült, nem hirdették meg csak aznap 3-kor a fellépést, és így is simán telt ház volt, nekünk a szimpaddal szemben a 2. sorban levő asztalnál. Egy korsó Kilkenny társaságában vártuk, hogy kezdődjön a standup.

Nem tetézem a dolgot. Aki ismeri az tudja, hogy főleg rasszista viccei vannak, de természetesen mindenkivel szemben, nem kímélve a latinokat sem. A sok F@€# szót eltekintve nagyon jó este volt, sok mindent "tanultam". közel 3 óra volt, a viccmeséléssel és a felvezető komikusokkal együtt. A műsora során lényegében egy HBO-s(de nem tuti) szereplésének az anyagát adta le, amit ha jól emlékszem Júliusban vesznek fel majd valahol Kaliforniában. Jól éreztem magam.

Azt hiszem szükségem van ilyen estékre a barátokkal. Köszi Chuy...

A bizonyíték, személyes üzenettel minden kedves olvasónak és aláírással
Megjegyezném, hogy Carlos felajánlotta az estére kijelölt gázsiját egy helyi alapítványnak, az Ozark Food Bank-nak, akik élelmiszerrel segítik a tornádó áldozatait. Szép gesztus tökéletes este.

Respect...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése