Megújulás

...Az utóbbi hetekben (öt hónap után) késztetést éreztem arra, hogy egy kis Hank Moody-val dobjam fel az unalmas hétköznapjaim. Ez meg is történt, és már vagy kilenc epizódon túl megjött az ihlet a kibertér tekervényes útjainak újbóli bebarangolásához. Mindig is azt éreztem, hogy a blogomat nem a tények közlésével kell megtöltenem, bár ez volt az adott pillanatban a legkézenfekvőbb, hanem valami olyat kell megmutassak ami nem csak a látóközpontomat dolgoztatja meg, hanem az agytekervényeim, sőt kis érzékeny lelkemet is. Olyan mintha újra kezdeném előröl az egészet. Persze nem változott semmi. Itt a 66-os út mellett a földi armageddon helyszínén nem is fog egyhamar más irányban haladni az élet. Amikor az újjáépítés egyre távolibbnak tűnik, mikor az emberek még mindig arról beszélnek, hogy ki mit vesztett el és hogy omlott össze a házukkal együtt a az amúgy sem valami izgalmas életük. Itt a hír az, hogy az új, a tornádó áldozatainak készült trélerparkban prostitúció van meg öt házban buktak le metanfetamin főzéssel, no meg hát az ÚJ WALMART...egyszerű itt az élet, csak enni kell a hambit, sült krumplival, meg leöblíteni kólával, figyelni kell, hogy el ne üss egy szarvast, vagy éppen egy tatut, és ha döglött borzot látsz az út szélén húzd fel az ablakod. Mindig készülj fel minden időjárásra, mert nappal akár lehet harminc fok is aztán másnap reggel fagy, vagy hó esik vagy éppen megszólal a tornádó sziréna. A kövér embereken már nem nevetek, hanem sokkolnak, de még így is többet eszem mint ők, és rájöttem, hogy nem tudok akcentus nélkül beszélni...písz