Hit, Haza, Szeretet...

Hálás vagyok a Szüleimnek. Olyan világot mutattak meg nekem, ami most kezdi értelmét nyerni, legalább is nekem. Kapcsolatuk mintaértékű volt, bármennyire is törtem a fejem, nem tudom felidézni egyetlen veszekedésüket sem. Megtanítottak arra, hogy tiszteljem a másik embert, hogy sose kelljen rejtegetnem semmit, hogy őket tekintsem mindig is a legjobb barátaim egyikének, és hogy sosem hagynak cserben. Megmutatták azt az értékrendet, amit ők a világképük és a családjaik neveltetéséből összeraktak, és elmagyarázták miért. Megtanítottak szeretni a Hazámat, megmutatva azokat a dolgokat, amik nem függnek attól, hogy ki van kormányon, és kinek milyen véleménye van éppen a dolgokról. Megmutatták, hogy a pénz csak egy mulandó eszköz, semmi más  a boldogság felé vezető úton. Megtanítottak, hogy a döntéseim következményekkel járnak és hogy az önállóság nem csak a vajas kenyér megkenéséből áll. Mindezt tudatosan tették, ami számomra a mai napig hihetetlen. Mindezek felett megtanítottak mosolyogni, tiszta szívből szeretni és tökéletes képet kaptam, hogy milyen a boldogság. Édesapám szigora és Édesanyám le nem törölhető mosolya határozta meg az életem. Harminckét évesen Apu már két kis poronty, és egy Trabant boldog tulajdonosa volt, nekem meg pontosan ennyi idő kellett ahhoz, hogy az utolsó darabot is elhelyezzem abba a puzzle-éba, amely girbegurba darabjait hosszú évek során kaptam meg és rakosgattam össze, és amely a tökéletes keresztény családot ábrázolja. És még itt nem is beszéltem a hitem kialakulásának magjáról, édesanyám betegsége alatti hatalmas erejéről. Sosem láttam olyan erőt egy kis törékeny asszonyban, mint betegsége legvégén Anyuban. Minél jobban a hagyta el a fizikális erő, a lelke és szívének ragyogása annál inkább erősödött. Furcsa, hogy már több mindenkinek mondtam, hogy én nem betegnek láttam. Én nem a fájdalmat láttam, hanem hogy másokon akar segíteni. Én nem a sok gyógyszert meg a botot láttam, hanem a szerető puszit vagy ölelést és felülmúlhatatlan nevetést. Hittem benne, mert ő volt a valaha is legerősebb nő az életemben. És tudom, hogy jó helyen van, hogy Isten jól viseli gondját, hogy mikor szükségem van rá a kezét a vállamra teszi és fülembe súgja, nem vagy egyedül. Furcsa dolog a hit. Hinni csak olyan dolgokban lehet ami megfoghatatlan. Vajon miért tesszük? Miért van az emberben egy olyan érzés, hogy a távoli és megfoghatatlan dolgok vonzzák a legjobban. Mindenki hisz valamiben. Én hiszem azt, hogy az életem során történtek nem véletlenül alakultak úgy ahogy. Én hiszek abban, hogy megvan a célom az életemben, és hogy ki van jelölve az út amin majd járok. És hiszem azt, hogy azzal, hogy ezt az utat járom, valakinek jót fogok tenni. Talán épp majd azt, hogy egy napon a gyermekeimnek átadhatom a hitem és a tökéletes családról alkotott képem. pisz...