2010. november 21., vasárnap

Joplin éttermei I.

Már ideérkezésemkor eldöntöttem, hogy a tápanyag beviteleimről írok egy kicsit. A probléma csak azzal van, hogy közben meggyűlt a bajom a táplálkozással úgy egészében. Először is én egy magyar koszton nevelkedett idegenben tartózkodó "turista" vagyok, aki megszokta az egytálételeket és azok temérdek variációját. Itt azonban, ahol a gyorsétteremláncok uralják az ételpiac 95%-át igen nehéz ehhez hasonlót találni.

Másik problémám, hogy jó magyar emberhez híven nálam az ebéd a fő étkezés a nap folyamán, ellentétben a helyiekkel, akiknek a vacsora. Így gyakran előfordul, hogy én kétszer annyit eszek ebédre mint ők, sajnos még így is gyorsabban :).

Itt a világ minden tájáról találni éttermeket---kínai, görög, olasz, thai, indiai...és természetesen helyi, azaz barbecue, grill, hamburger és még sorolhatnám helyeket és én a majdnem helyiként nevezném meg a saját favoritomat, a MEXIKÓIT.


Hiszitek vagy sem, ez az egyetlen olyan tipusú étel amit bárhol és bármikor el tudok fogyasztani. Íme az első ilyen kalandom, természetesen mexikói, de nem fogtok lemaradni a többiről sem.

7. és Porter - Acambaro

A hely neve Acambaro és a 7. utca és a Porter utca sarkán található, lényegében 3 percre a cégünktől. Amikor az ember éhes és mégsem akar gyorsétterembe menni, válassza az ilyen és ehhez hasonló helyeket. Egyrészt, mikor belépsz már jó a hangulat és jó fej angolt kevésbé beszélő pincérek és pincérnők rohangálnak fel s alá, másrészt mikor leültetnek, egyből eléd nyomják a tortilla chipset meg a salsát, kinek milyen kell (csípős, vagy sem). Gyors italrendelés, ezek közül én általában vagy vizet, vagy nem édesített teát kérek, vagy ha olyan passzban vagyok, hogy kis édeset is innék, akkor fél édes fél sima teát kérek. Természetesen mindezt jéggel. Én amúgy nem szeretem, hogy mikor még csak félig van az ember pohara, máris megkérdezik ,hogy kérsz-e még, elviszik a poharad és teletöltik. Ingyen van az újratöltés, de akkor is....

chips és salsa


Aztán megkezdődik a rendelés. Én utoljára szoktam maradni, mert fogalmam sincs, hogy mit szeretnék, mert még nem jártam ide annyit. Meg szoktuk kérdezni mi az aznapi specialitás. Ha jól emlékszem a 4-es meg a 7-es volt. Hát én jó magyar lévén berendeltem mindkettőt, mert majdnem éhen haltam. Az egyik az csirke taco volt körettel, a másik megy egy burito. Természetesen mindezt körettel. Már meg sem lepődnek rajtam.

a nagy fogás, Daman no meg én.

4. - 2db csirke taco

7.- burito(marha)

Jól bezabáltam.  Ez amúgy egy elég autentikus helynek számít. A végszámlám, ha jól emlékszem 9.19$ volt, ami nem olyan sok, ahhoz képest hogy mennyit ettem. Asszem még hagytam 1$ borravalót az asztalon is.

Nagyon fontos megállapítás, és hatalmas üzleti lehetőség. Az amerikaiak nem használják a kést, lehet nem is tudják. Én már tökélyre fejlesztettem a csak villa használatát, bár sok gyakorlásba tellett. A kések begyűjtésében és azok Európában való továbbadásában pedig váltig hiszek. A villával evés okait ki fogom nyomozni és az üzleti lehetőséget is fel fogom mérni.

"...Hé!Dobjatok egy taco-t a Négernek..."

2 megjegyzés:

  1. Itt az Infoparkban is van Mexikói, de nem emléxem rá, hogy ekkora adagokat adnának!

    VálaszTörlés
  2. Te Csu!

    A hülyeszakáll kint kötelező, vagy csak önszorgalomból hagytad meg? :)

    VálaszTörlés