Fekete...

...Fekete Péntek. Ez a nap következik a Hálaadás után. Én rendes európai srácként fittyet hányva az ilyenkor szokásos tradícióknak bementem dolgozni. Heten voltunk az irodában, amely hamar csökkent, és végül természetesen én zártam olyan öt körül. Mit csinált a helyi többség? Hát már legkésőbb csütörtök este a Hálaadás vacsora után sorban állt. Igen, egymás után hosszú sorban tolakodnak az emberek, hogy a különféle nagy áruházakban szinte ingyen jussanak hozzá egy olyan termékhez, amire nincs szükségük. Ez Amerika. Ettől gondolja azt egy más kontinensről származó, más kultúrában felnövekvő ember, hogy az amerikaiak buták, és hogy meg vannak vezetve a reklámok által. Annak ellenére, hogy mindenhol leírták már, hogy nem éri meg ilyenkor várárolni, mégis a megszokás lett az úr, és több verekedésbe tokolló tömeges vásárlás fordult elő idén is, több nyolc napon túl gyógyuló sérüléssel. Már az kormány is fontolgatja eme oly nagyszerű esemény megszüntetését, amelynek gátat csak az idén több mint egymilliárd dolláros forgalom szabhat. Ez a tavalyihoz képest is minimum huszonöt százalékos növekedést jelent az áruházaknak, legyen az online vagy kereskedelmi lánc. Otthon is fekete péntek volt. Országunkat leminősítették, az egész világ rajtunk röhög, az egész Unió a csőd szélén áll, és sajnos jövőképet nem tudnak adni a magyar lakosságnak. Illetve pozitív jövőképet nem. Ki akar ilyenkor gyereket szülni, és felnevelni, ki az aki szeretne befogadni az otthonába egy kutyát a menhelyről, ha elveszti valaki véletlenül a lakását, nem attól retteg, hogy nem lesz mit ennie, hanem hogy megalázzák. Miért csak számok vagyunk a kormány szemében és nem emberek. Ki volt az a sok okos akik ennek a Kormánynak ilyen hatalmat adott a kezébe. Még több mint másfél évig kell ezt eltúrni valahogy...és utána mi lesz? Ki fogja a sok központosított dolgot újra a normális kerékvágásba terelni? Komolyan mondom, hogy már azon gondolkodom, hogy miként forduljak menedékjoghoz az államokban. Nem lehet igaz, hogy ez a jó irány, hogy diktatúrában kell élnie a legtöbb magyarnak, akik szívesen változtatnának sorsukon, de a történelmileg belénk égett pesszimizmus nem hagyja. Az új generáció szép lassan otthagyja magára a Hazáját. Olyan lesz az ország mint a régi kis falvak...szép lassan kihal. Pedig pont mi vagyunk azok, akik ezen változtathatnak...Várok a pillanatra és akkor majd hazamegyek. És addig mi lesz? Megtanulok pozitívan élni...písz