Tanulmányok...

...Ma ezzel a témával a fejemben ébredtem. Emlékszem mikor több mint kilenc éve a diplomaosztón mondtam a beszédet. A mikrofon alacsony volt és teljesen rá kellett görnyednem. Emlékszem, hogy volt a beszédben egy rész, aminél azt hitték már végeztem, pedig csak egy jó poénnál nagy volt a tapsolás. Mikor kiléptem az egyetem csúnya zöld kapuján, még nem volt metróállomás meg lezárt utak mindenfelé, csak az volt a fejemben, hogy volt egy állásom a világ másik felén. Örültem, pláne annak, hogy még volt időm kiélvezni az utolsó igazi nagy nyarat. Mostani kijövetelemhez kellett ismét munkavállalási vízum, Amihez el kellett fogadtatnom a diplomám. És a magam illetve az ügyvédnőm meglepetésére, az ő MIT-s ismerőse a beküldött anyagok alapján Msc diplomának fogadta el. Tehát kiderült, hogy valóban értékes a diplomám. De mit is ér valójában? Mire tanítanak otthon az egyetemek, mire motiválnak? Tegnapi nap egy szuper jót beszélgettem egy az új rendszerben végző Msc hallgató hölggyel és rengeteg dolog fogalmazódott meg bennem. Ha ilyen értékes a diplomám/diplománk, hogy lényegében a világ egyik, ha nem a legjobb műszaki egyetemén elfogadják, ahol az oktatás sok millió forintba kerülhet egy oda jelentkezőnek, mi az amit nyújtott az a drága "béeme"? Leginkább én azt érzem, hogy maximum egy hozzáállást, szemléletet adott, hiszen a cél legtöbbünk számára a bulival tarkított évek alatt az volt, hogy elvégezzük a vizsgákat, féléveket, egyetemet, hogy egy papírt kapjunk. És aztán, hogy hova tovább majd az élet megoldja, majd lesz egy állásunk, amivel keresünk pénzt és egyről a kettőre jutunk. Alulfizetett oktatóink, akik persze munka mellett legtöbben dolgoznak magánvállalkozásaikban, nem próbálták és próbálják kialakítani bennünk a vágyat arra, hogy többek legyünk, hiszen az nekik konkurencia egy amúgy is telített piacon. Megszerezzük a sokat érő diplománkat és irány a nagybetűs élet. De mennyit is ér valójában? Miért nincs a BME a világ legjobb műszaki egyetemei között? Mert egy olyan nép vagyunk, ami statisztikailag csúcson van a dohányzás, az alkoholfogyasztás és mindennek az okozója a pesszimizmus és a stressz terén. Ezt szomorú beismerni, de valahogy ki kell ezt mondanunk, ha változtatni akarunk rajta. És hogy ezt hogyan tesszük meg, az csak rajtunk múlik, mert mindent a kezünkbe adtak a szüleink, tanáraink és az ország vezetői. Üzenem mindenkinek, hogy merjünk álmodni, merjünk határozottan gondolkodni, felejtsük el, hogy lehetetlen küldetések vannak előttünk és csináljuk azt amit szeretünk. Külföldön úgy érzem, hogy ezt értékelik mindennél többre, nem pedig a papírt amit hozzád vágnak. Van néhány olyan barátom otthon, akár az évfolyamból is, aki mert elrugaszkodni, mert nem pesszimista lenni és kilépett a skatulyából, és a vágyait álmait követte...pont mint én. És tudjátok..az a legszebb benne, hogy az álmokból egy olyan valóság lett, amiben sokkal könnyebb tovább álmodni...písz