Hazafi...

Sokszor elmondtam mostanában magyarul és angolul, hogy Joplinban én vagyok a legnagyobb magyar, otthon pedig a legnagyobb turista. Nem én változok, hanem a környezetem és én csak alkalmazkodok. Nekem Hazám van nem Országom, nekem Orbán Viktor nem parancsol, mégis felbosszantanak a hírek, nekem nem kell odaadnom a kenyérre valót a semmiért, de rendes kenyerem nincs. Büszkén veszem fel magamra a Hungary feliratú pulcsimat és nem félek attól, hogy büszkén beszéljek az országomról. Ha megkérdeznek milyen a magyar konyha, a nők, vagy az ország mosoly kerekedik az arcomra és a szívem hevesebben dobog. Itt megkaptam azt az országot amire mindig is vágytam. Mikor évente kétszer hazamegyek és a repülőgép kerekei először érnek földet, valamint mikor felszálláskor elhagyják a kifutót, könnybe lábad a szemem. Nekem Magyarország mindig csodálatos, hisz bejártam minden zegzugát, köszönet ezért családomnak, akik tudták, hogy nem csak külföldön találok szép tájakat, hanem elég pár órát utazni a világ legjobb boraiért, friss virágillatért, a magyar tengerért, hegyekért vagy a csodálatos pusztáért. A magyar nyelv csodálatos fordulatait sosem fogom elfelejteni és büszkén fordítok le bármit magyarra a helyieknek, és tanítok nekik szófordulatokat. Bár itt Andrew vagyok, mindenki tudja, hogy a nevem nehéz kiejteni, csakúgy mint a munkahelyemen a monitorjaim felett lógó Magyarország és Zalaegerszeg feliratokat a sálakon. Nem értik, hogy miért ugrok fel a helyemen örömittasan, ha a válogatottjaink gólt szereznek, de általam a helyiek megismerték a vízilabdát, tudják hogy ki az a Cseh Laci, és az, ahogy beszélek a Hazámról késztetést ébresztett bennük, hogy meglátogassák. Stressz nélkül lehetek az, aminek születtem. Mikor otthon vagyok, nem kell a pénz miatt aggódnom, örömmel szívom be a szmogos levegőt a kutyaszaros utcákon, a Túrórúdi számomra nem csak egy desszert, hanem a gyermekkorom. Az utcák nem a frusztrált hétköznapokra, hanem történelemre és ifjúkori csínytevéseimre emlékeztetnek. A magyar konyha minden remekeit enném egész nap és nem is akarok megszólalni csak az anyanyelvemen, ami furán hangzik, de csiklandozza és finoman zsibbasztja a nyelvem a folyamatos angol beszéd után, de ebből is tudom otthon vagyok. Otthon nem érdekelnek a rossz dolgok, csak a jókat látom, ha lerobban a metró örömmel sétálok, minden eladót megmosolyogtok ,mindenki irigykedik rám, de nem tudják, hogy én meg rájuk. Bár hétezer kilométer választ el Magyarországtól, itt jobban tudom értékelni a szépet anélkül, hogy az otthoni kellemetlenségeket érzékelném. Honvágyam van, mégsem kell szomorkodnom, mert a szívemben itt van Magyarország. Azért küldhettek pirospaprikát meg Erőspistát. písz....