Hit, Haza, Szeretet...

Hálás vagyok a Szüleimnek. Olyan világot mutattak meg nekem, ami most kezdi értelmét nyerni, legalább is nekem. Kapcsolatuk mintaértékű volt, bármennyire is törtem a fejem, nem tudom felidézni egyetlen veszekedésüket sem. Megtanítottak arra, hogy tiszteljem a másik embert, hogy sose kelljen rejtegetnem semmit, hogy őket tekintsem mindig is a legjobb barátaim egyikének, és hogy sosem hagynak cserben. Megmutatták azt az értékrendet, amit ők a világképük és a családjaik neveltetéséből összeraktak, és elmagyarázták miért. Megtanítottak szeretni a Hazámat, megmutatva azokat a dolgokat, amik nem függnek attól, hogy ki van kormányon, és kinek milyen véleménye van éppen a dolgokról. Megmutatták, hogy a pénz csak egy mulandó eszköz, semmi más  a boldogság felé vezető úton. Megtanítottak, hogy a döntéseim következményekkel járnak és hogy az önállóság nem csak a vajas kenyér megkenéséből áll. Mindezt tudatosan tették, ami számomra a mai napig hihetetlen. Mindezek felett megtanítottak mosolyogni, tiszta szívből szeretni és tökéletes képet kaptam, hogy milyen a boldogság. Édesapám szigora és Édesanyám le nem törölhető mosolya határozta meg az életem. Harminckét évesen Apu már két kis poronty, és egy Trabant boldog tulajdonosa volt, nekem meg pontosan ennyi idő kellett ahhoz, hogy az utolsó darabot is elhelyezzem abba a puzzle-éba, amely girbegurba darabjait hosszú évek során kaptam meg és rakosgattam össze, és amely a tökéletes keresztény családot ábrázolja. És még itt nem is beszéltem a hitem kialakulásának magjáról, édesanyám betegsége alatti hatalmas erejéről. Sosem láttam olyan erőt egy kis törékeny asszonyban, mint betegsége legvégén Anyuban. Minél jobban a hagyta el a fizikális erő, a lelke és szívének ragyogása annál inkább erősödött. Furcsa, hogy már több mindenkinek mondtam, hogy én nem betegnek láttam. Én nem a fájdalmat láttam, hanem hogy másokon akar segíteni. Én nem a sok gyógyszert meg a botot láttam, hanem a szerető puszit vagy ölelést és felülmúlhatatlan nevetést. Hittem benne, mert ő volt a valaha is legerősebb nő az életemben. És tudom, hogy jó helyen van, hogy Isten jól viseli gondját, hogy mikor szükségem van rá a kezét a vállamra teszi és fülembe súgja, nem vagy egyedül. Furcsa dolog a hit. Hinni csak olyan dolgokban lehet ami megfoghatatlan. Vajon miért tesszük? Miért van az emberben egy olyan érzés, hogy a távoli és megfoghatatlan dolgok vonzzák a legjobban. Mindenki hisz valamiben. Én hiszem azt, hogy az életem során történtek nem véletlenül alakultak úgy ahogy. Én hiszek abban, hogy megvan a célom az életemben, és hogy ki van jelölve az út amin majd járok. És hiszem azt, hogy azzal, hogy ezt az utat járom, valakinek jót fogok tenni. Talán épp majd azt, hogy egy napon a gyermekeimnek átadhatom a hitem és a tökéletes családról alkotott képem. pisz...

Álmok...

Érdekes egybeesés, hogy nekem az álmaim és a céljaim egy és ugyanazok. Már gyerekkoromban is mertem nagyot álmodni, persze akkor a Szüleimnek köszönhetően sikerült a felesleges álmokat kiszűrnöm, mint Martens bakancs, basszusgitár, kick-box. Ezek persze a vágyaimat csak felturbózták és egyre vadabb kalandokra vállalkoztam. Konzervatív szemléletű Édesapám lehetett az oka annak, hogy míg együtt éltünk nem robbantam ki a megszokásokból, és bár érdekes dolgokba vitt bele, leginkább csak a szemem nyitotta fel, most már látva azt, hogy nagyon helyesen. A világot egyhangúan képzeltem el, és el voltam foglalva a lázadással, meg a szabadság színes szagos érzelmekkel teli világával. Mikor már a terveim, a céljaim kiderítésén munkálkodtam jutottam arra a pontra, hogy azt kell csinálnom, amit szeretek. Már csak az volt a kérdés mit is szeretek. Lassan jöttek a gondolatok, de mivel sosem voltam a munka hőse, valamint sosem foglalkoztam a számomra feleslegesnek ítélt dolgokkal, gyorsan kezdtek lemorzsolódni a dolgok, és a "csak azért is" mentalitásom által villámgyorsan cseppentem bele az "álmok földjén" abba amit szeretek. Mióta azt csinálom amit szeretek, az egykori álmaimat nem kergetem, hanem átélem,új kihívásokat keresek nap mint nap, persze nem elfeledkezve a jelen kihívásairól. Álmodozó vagyok, az voltam mindig és az is maradok. Miért könnyebb nekem álomban megoldani problémákat, miért olyan dolgokról álmodok, amik elérhetetlennek tűnnek? Nem tudom az igazi választ. Talán mert már az, hogy idáig eljussak is csak egy álom volt néhány éve. Itt akarok-e maradni az lehetőségek hazájában? Természetesen nem, mert nekem megvan a Hazám. Azt azonban, hogy mikor jutok vissza oda, nem tudom, mert egyenlőre van sok olyan vágyam, célom, amit előbb meg kell valósítanom. Sosem akartam egy biztos, megtervezett életet, amibe beletörődök. Vágyom arra, hogy szabad legyek és váratlan helyzetekbe kerülve oldjam meg az adott szituációt. Ezek vannak nekem...az álmaim és az emlékeim, és ezt nem veheti el tőlem senki más csak az...de ezt majd legközelebb. písz...

Hazafi...

Sokszor elmondtam mostanában magyarul és angolul, hogy Joplinban én vagyok a legnagyobb magyar, otthon pedig a legnagyobb turista. Nem én változok, hanem a környezetem és én csak alkalmazkodok. Nekem Hazám van nem Országom, nekem Orbán Viktor nem parancsol, mégis felbosszantanak a hírek, nekem nem kell odaadnom a kenyérre valót a semmiért, de rendes kenyerem nincs. Büszkén veszem fel magamra a Hungary feliratú pulcsimat és nem félek attól, hogy büszkén beszéljek az országomról. Ha megkérdeznek milyen a magyar konyha, a nők, vagy az ország mosoly kerekedik az arcomra és a szívem hevesebben dobog. Itt megkaptam azt az országot amire mindig is vágytam. Mikor évente kétszer hazamegyek és a repülőgép kerekei először érnek földet, valamint mikor felszálláskor elhagyják a kifutót, könnybe lábad a szemem. Nekem Magyarország mindig csodálatos, hisz bejártam minden zegzugát, köszönet ezért családomnak, akik tudták, hogy nem csak külföldön találok szép tájakat, hanem elég pár órát utazni a világ legjobb boraiért, friss virágillatért, a magyar tengerért, hegyekért vagy a csodálatos pusztáért. A magyar nyelv csodálatos fordulatait sosem fogom elfelejteni és büszkén fordítok le bármit magyarra a helyieknek, és tanítok nekik szófordulatokat. Bár itt Andrew vagyok, mindenki tudja, hogy a nevem nehéz kiejteni, csakúgy mint a munkahelyemen a monitorjaim felett lógó Magyarország és Zalaegerszeg feliratokat a sálakon. Nem értik, hogy miért ugrok fel a helyemen örömittasan, ha a válogatottjaink gólt szereznek, de általam a helyiek megismerték a vízilabdát, tudják hogy ki az a Cseh Laci, és az, ahogy beszélek a Hazámról késztetést ébresztett bennük, hogy meglátogassák. Stressz nélkül lehetek az, aminek születtem. Mikor otthon vagyok, nem kell a pénz miatt aggódnom, örömmel szívom be a szmogos levegőt a kutyaszaros utcákon, a Túrórúdi számomra nem csak egy desszert, hanem a gyermekkorom. Az utcák nem a frusztrált hétköznapokra, hanem történelemre és ifjúkori csínytevéseimre emlékeztetnek. A magyar konyha minden remekeit enném egész nap és nem is akarok megszólalni csak az anyanyelvemen, ami furán hangzik, de csiklandozza és finoman zsibbasztja a nyelvem a folyamatos angol beszéd után, de ebből is tudom otthon vagyok. Otthon nem érdekelnek a rossz dolgok, csak a jókat látom, ha lerobban a metró örömmel sétálok, minden eladót megmosolyogtok ,mindenki irigykedik rám, de nem tudják, hogy én meg rájuk. Bár hétezer kilométer választ el Magyarországtól, itt jobban tudom értékelni a szépet anélkül, hogy az otthoni kellemetlenségeket érzékelném. Honvágyam van, mégsem kell szomorkodnom, mert a szívemben itt van Magyarország. Azért küldhettek pirospaprikát meg Erőspistát. písz....

Újévi frissítés...

Nem tűntem el, illetve csak egy picit.  A Karácsonyt és az szilvesztert otthon tölthettem idén is és feltöltődhettem bejglivel, pörkölttel, húslevessel és egyéb finomságokkal. Lényegében amikor csak tudtam ettem. Biztos, hogy több mint egy tucat fogyott az általam úgy hiányolt túrórudiból és ettem téliszalámit is. Volt halászlé, meg rántotthús no és paprikás csirke. Imádom a magyar konyhát. Csak ne kéne ennyit utazni érte. Az odautam pokol volt, a visszautam pedig pokol kettő de ezt is ki kellett bírni a sok jóért. És hát visszatértem a vadnyugtatra, ahol a kaja még mindig kihívást jelent a számomra pláne úgy, hogy fogyni szeretnék öt kilót a következő két hétben, hogy ismét a versenysúlyomban rúghassam a bőrt anélkül, hogy kificamítanám a bokám. Ismét. Természetesen ehhez minden eszközt bevetek a konditermi súlyzós és kardio edzések mellett, már heti 6-ban gondolkodom, a kihívást jelentő jógát is beiktattam a kellemes szombat délelőtti időpontban. Kreáltam a hét közepén, csütörtökön egy pihenőnapos gyümölcsnapot is és nem iszom cukros italt, valamint édességet sem eszem. A kenyerek közül, már hogyha lehet ezeket annak nevezni, a teljes kiőrlésű magvasakat veszem, amit többnyire tonhallal vagy szardíniával fogyasztok. Reggelire nem ritka a Subway-es reggeli három dolcsiért teával, esetleg joghurt valamint az általam olyannyira kedvelt zabpehely. Tudom, hogy képes vagyok leadni a kívánt súlyt, csak nehéz abban az esetben ha nem érzed jól magad, amennyiben az evésre kerül a sor. De ezen is túllépek idővel. Az élet persze zajlik, az Extreme Makeover Home Edition Joplin-i "tornádós" epizódját, mely során hét házat húztak fel hét nap alatt, pénteken adták le és persze mindenki ezt nézte, pláne hogy a műsort beszüntetik és ezzel a két órás epizóddal búcsúztak. A város épül, csakúgy mint a görparkok. Most éppen új csinos irodába költöztünk a tervező csapattal és éppen egy beton parkhoz készítek tervdokumentációt a missouri béli Washington kis városába. Végre ezt is megtanulom, bár az Autocad már most nem a kedvenc programom. Remélhetőleg a betanulásom után majd egész projekteket tudok végigvinni a tervezésen. A kihívást látom benne, szóval eddig minden rendben. Természetesen a szabadidőmet próbálom hasznosan kitölteni és keresgetek másik kéglit, egy régi amerikai autót valamint közeli településeken jó éttermeket. Nagyon vásárolni, ételen kívül nem járok, mert ami kell a világhálón megrendelem. Csodás dolog ez az internet.
písz...

Szavak Nélkül 3.

Szavak Nélkül 2.

Szavak Nélkül 1.